SHELTER

Támogatás és tanácsadás a gyűlölet-bűncselekmények áldozatainak az egészségügyi rendszeren keresztül

Mi az a SHELTER?

SHELTER, “Támogatás és tanácsadás a gyűlölet-bűncselekmények áldozatainak az egészségügyi rendszeren keresztül” egy nemzetközi projekt melyet az Európai Unió Jogérvényesítési és Fogyasztópolitikai Főigazgatósága finanszíroz. Célja fejleszteni a gyűlölet-bűncselekmények áldozatainak ellátását, védelmét, valamint hozzáférésüket olyan erőforrásokhoz és hálózatokhoz, amelyek segítik őket a bejelentés megtétele során, és segítséget valamint célzott támogatást biztosítanak számukra az egészségügyi szférában.

A projekt 24 hónapon keresztül valósul meg várhatóan 344,922.72 ezer euró összköltségből. 2018 december elsején indult 275,938.58 ezer euró támogatásból mely a költségek nyolcvan százalékát fedezi.

A projektmunka négy különböző tevékenységi körre épül:

Visszakeresni a nem bejelentett eseteket az egészségügyben melyek összefüggésben állnak erőszakból és agresszióból elkövetett esetekkel a gyűlölet-bűncselekmény címszó alatt.

A gyűlölet-bűncselekmények áldozatai számára megerősíteni az orvosi és pszicho- szociális ellátást az egészségügyi rendszerben.

Védelem, támogatás és speciális erőforrások elérhetővé tétele az áldozatok számára.

Egységesíteni az egészségügyi szervezeteket egy olyan nemzetközi hálózatban, amely támogatja a gyűlölet bűncselekmények áldozatait.

A projektről

A SHELTER program kutatásokat, figyelemfelkeltő tevékenységeket és képzéseket folytat egészségügyi dolgozók és egyetemi hallgatók számára, hogy megváltoztassa a kialakult tendenciát azokban az országokban, amelyek leginkább érintettek (főképp bevándorlók és menekültek tekintetében). A kutatás fő fókuszában az áll, hogy a nemzeti egészségügyi rendszerekben milyen ellátásban részesülnek a gyűlölet bűncselekmények áldozatai. Az eredmények tekintetében számos képzést szervezünk egészségügyi dolgozók (ápolók, orvosok, szociális munkások, stb) és egyetemi hallgatók számára, valamint érzékenyítő kampányt folytatunk a gyűlölet-bűncselekményekről, az áldozatokra, azok csoportjaira és a társadalom egészére gyakorolt hatásáról.

A projekt egyik fő célja nemzetközi egészségügyi hálózat felállítása és egy speciális “Állítsuk meg a gyűlölet okozta károkat” tanúsítvány létrehozása olyan egészségügyi intézmények számára melyek szeretnék fejleszteni a szolgáltatásukat különösen ilyen áldozatok számára.

A projekt a Castilla – La Mancha-i Egyetem vezetésével egyetemek és civil szervezetek együttműködésében valósul meg 4 európai országban: Magyarországon, Máltán, Cipruson és Spanyolországban.

A projekt szervezőiről/résztvevőiről további információkért keresse fel a: