Kutatás

Kutatás, az egészségügyi rendszer adatainak gyűjtése és elemzése.

A munkafolyamat célja, hogy alaposan elemezze a gyűlöletből elkövetett bűncselekmények alacsony számú bejelentését és a figyelmet, amit az áldozatok az egészségügyi rendszerben vagy rendszertől kapnak.

Ennek elérése érdekében, először is mélyre ható elemzést végzünk a gyűlölet bűncselekmények alacsony számú bejelentéséről.  Az áldozatokkal és egészségügyi dolgozókkal  készített interjúk alapján tanulmányozzuk az egészségügy által nyújtott támogatást az ilyen típusú bűncselekmények áldozatai számára. Ennek segítségével összegyűjtjük az észleléseket és tapasztalataikat, ugyanis a bűncselekmény bekövetkezése után ők az elsők között vannak, akik kapcsolatba kerülnek az áldozatokkal. Ápolók, doktorok, és más alkalmazottak ( szociális munkások, stb.),  akik az elsődleges ellátást biztosítják az áldozatok számára (kórházi és kórházon kívüli sürgősségi osztályok), de azok is érintettek, akik időközönként a kontroll vizsgálatokat végzik (egészségügyi központokban).

Az interjúkat, kérdőíveket és a kutatásokat a négy résztvevő ország egyetemi szakemberei vezetésével végeztük. Országonként hatvan kérdőív és húsz interjú készítését terveztük. Nehézségekkel kellett szembesülnünk az elkövetett cselekmény bejelentésével kapcsolatban.

A kutatást a következő régiók/városok végzik a projektben résztvevő országokban:

  • Ciprus: Limassol, Lamarca, Nicosia és Paphos
  • Magyarország: Budapest és Szeged
  • Málta: Málta és Gozo
  • Spanyolország: Toledo, Talavera, Ciudad Real, Madrid és Barcelona
Spanyolország: Toledo, Talavera, Ciudad Real, Madrid és Barcelona.
Málta: Málta és Gozo.
Ciprus: Limassol, Larnaca, Nicosia és Paphos.
Magyarország: Budapest és Szeged.

A begyűjtött adatok alapján, országonként egy, összesen négy nemzeti jelentést állítunk össze, valamint egy közös európai beszámolót. Ezekben a dokumentumokban összegyűjtjük és elemezzük a résztvevő országokról szerzett releváns információkat, valamint a nemzeti kutatások tapasztalatait. Ajánlásokat teszünk azzal kapcsolatban, hogy milyen módon fejleszthető az áldozatok egészségügyi és pszicho-szociális kezelése és hogyan lehet hatékonyabb az információ áramlása az egészségügyi intézmények és a végrehajtói szervek között. A dokumentumok elérhetőek lesznek az Európai Bizottság, a nemzetközi hatóságok, az érintett intézmények és a publikum számára is. A jelenlétünk az ENAR Europe-ban szélesebb perspektívát is megenged számunkra.

Kutatásunkat a résztvevő kórházak etikai bizottsága jóváhagyta.

A “letöltéseknél” hozzáférhet különböző forrásokhoz, melyek összhangban vannak a Kutatás munka csomaggal.

Letöltés